Rendőrség

Előbb pénzt kért a sértettől, majd kirabolta, vádat emeltek a kiskunmajsai férfi ellen

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség minősített rablás bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben. Az elkövető egy kiskunmajsai áruház parkolójában megpróbálta kikapni a sértett kezéből a pénztárcáját, de mivel ez nem sikerült, falhoz lökte és megütötte áldozatát azért, hogy a tárcáját megszerezze. 

Bíróság, kalapács

Több milliós károkat okozó kiskunhalasi bűnbanda a bíróság előtt

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség többrendbeli lopás és pénzmosás miatt emelt vádat abban az ügyben, amelyben négy férfi két hónap alatt cégek telephelyeiről több mint 5,5 millió forint értékben réz- és földkábeleket, valamint üzemanyagot lopott el. Ötödik társuk, a gázolajat féláron megvásárló orgazda is a vádlottak padjára került.

Kultúra

A kék csodatorta című zenés mesejátékot mutatták be Kecskeméten

A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház A kék csodatorta című zenés mesejátékot állította színpadra, amelyet a Muszty Bea-Dobay András szerzőpáros jegyez – áll a teátrum MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

Pusztaszeri Tájvédelmi Körzet, Fehér-tó, természet, túra, kirándulás

50 Éves a Kiskunsági Nemzeti Park: természeti Kincsek és Kulturális Örökség fél évszázada

A Kiskunsági Nemzeti Park idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. 1975. január 1-jén, Magyarország második nemzeti parkjaként jött létre, és azóta is kiemelkedő szerepet tölt be a természeti értékek megőrzésében, az ökoturizmus fejlesztésében és a környezeti nevelésben.

Szeged, Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál, Zsigmond Vilmos, díjkiosztó, záróünnepség, Belvárosi Mozi, film, mozi

Már várják a nevezéseket a 17. Kecskeméti Animációs Fesztiválra

Már várják a nevezéseket a 17. Kecskeméti Animációs Fesztiválra (KAFF), amely kétévente mutatja be a legfrissebb magyar és európai animációs filmtermést, és amelyet jövőre a megszokottnál korábban, május 27. és június 1. között rendeznek meg – közölték a szervezők az MTI-vel.