Rákosi vipera Szegedi Vadaspark

Világra jött az ötezredik vipera a Rákosivipera-védelmi Központban

Helyi hírek

A nyár folyamán 40 nőstény összesen 523 utódja jött a világra, július 24-én pedig világra jött a fajmegőrzést célzó tenyésztési program ötezredik rákosi viperája is az idén 20 éves fennállását ünneplő Rákosivipera-védelmi Központban – közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szerdán az MTI-vel.

A fajt Méhely Lajos írta le 1893-ban a Rákoson (ma Budapest XVI. és XVII. kerületei) gyűjtött példányok alapján. A viperák élőhelyét a nedves, változatos szerkezetű, zsombékokkal gazdagított, részben vízborított láprétek és legelők képezik. A rákosi vipera kizárólag a Kárpát-medencében fordul elő, hazánkban jelenleg alig egy tucat elszigetelt populációja ismert a Kiskunsági, illetve a Fertő-Hanság Nemzeti Park területéről, ezért fokozottan védett, természetvédelmi értéke egymillió forint – idézik fel a közleményben.

Mint írták, az 50 centimétert alig meghaladó, gyenge mérgű és nem támadékony kígyó tápláléka túlnyomó többségében sáskákból, szöcskékből, illetve kisméretű gyíkokból áll. A telet dombhátakban lévő rágcsálójáratokba húzódva, hibernált állapotban vészeli át.

A közleményben felidézik, hogy a Rákosvipera-védelmi Központ az MME és a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság együttműködésében 2004-ben létesült a nemzeti park területén. A védelmi stratégiában megfogalmazott célok végrehajtásában komoly segítséget jelentettek az Európai Bizottság LIFE-Alapjától elnyert támogatások, amelyekhez az önrészt a magyar állam biztosította.

A tenyésztés sikereinek köszönhetően 2010-ben megtörtént az első fogságban született rákosi viperák kibocsátása. Napjainkig 1020 ivarérett rákosi vipera kerül ki helyreállított vagy természetes élőhelyére, 14 kibocsájtási helyszínen – áll a közleményben.